szerda, 20 január 2021 16:09

Polgármesteri döntések - 2020

Tisztelt sátoraljaújhelyi állampolgár!

Tisztelt Érdeklődő!

Magyarország Kormánya a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel különleges jogrendet vezetett be.

Az Alaptörvény 52. cikk (4) bekezdése értelmében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény sarkalatosnak minősülő 46.§ (4) bekezdése alkalmazandó, mely jogszabályhely kimondja: „Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.”

A rendelkezések értelmében Sátoraljaújhelyben a város polgármestere gyakorolja a képviselő-testület feladatait és hatáskörét a jelzett korlátozással, így ezen hatáskörben jogosult bármely ügykörben határozatot hozni, akár rendeletet alkotni, mely jogkörében eljárva a szükségesség arányosság elvére figyelemmel döntéseiért felelősséggel tartozik.

Tájékoztatom, hogy a jogi helyzet alapján Sátoraljaújhely Város Képviselő-testülete nem ülésezik, a polgármester a tervezett ülések tárgysorozatát a hozott döntéseket közli a képviselőkkel és a város polgáraival.

A polgármester úr által a veszélyhelyzetben alkotott rendeleteket s meghozott határozatokat az alábbiakban ismertetem meg.

A polgármesteri döntések folyamatos felterjesztéséről a Kormányhivatalhoz a jogszabályban foglalt határidőnek megfelelően gondoskodom.

dr. Terdik Sándor sk.
jegyző

 

  Leírás Link Kapcsolódó dokumentum(ok)
 430/2020.(XII.31.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 430/2020. (XII.31.) határozata a IV. számú felnőtt háziorvosi körzet területi ellátási kötelezettséggel történő ellátására kötött helyettesítési szerződés módosításáról 

- link - melléklet
 22/2020.(XII.22.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2020. (XII.22.) önkormányzati rendelete Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 3/2020. (II.12.) önkormányzati rendelete módosításáról 

- link - előterjesztés
 21/2020.(XII.22.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2020. (XII.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában és rendelkezésében lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról szóló 11/2016. (III.24.) önkormányzati rendelet módosításáról 

- link - előterjesztés
 373-429/2020. (XII.22.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 373/2020. (XII.22.) - 429/2020. (XII.22.) határozatai - link -  
 372/2020. (XII.22.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 372/2020. (XII.22.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - előterjesztés 
 371/2020. (XII.22.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 371/2020. (XII.22.) határozata őrzés-védelmi szolgáltatás megrendeléséről - link - előterjesztés
 370/2020.(XII.18.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 370/2020. (XII.18.) határozata az Újhelyi Gazdálkodási Kft. részére történő tagi kölcsön biztosításáról 

- link - előterjesztés
 354-369/2020.(XII.16.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 354/2020. (XII.16.) - 369/2020. (XII.16.) határozatai önkormányzati vagyonhasznosításról

- link - előterjesztés 1előterjesztés 2előterjesztés 3
 353/2020.(XII.11.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 353/2020. (XII.11.) határozata a Pöttömke Biztos Kezdet Gyerekház szabályzatainak jóváhagyásáról 

- link - előterjesztés, melléklet 1, melléklet 2
 343-352/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 343/2020. (XII.8.) - 352/2020. (XII.8.) határozatai a rendkívüli települési támogatás étkezési utalvűnyra benyújtott kérelmek elbírálásáról - link - -
 341-342/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 341/2020. (XII.8.) - 342/2020. (XII.8.) határozatai a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelmek elbírálásáról - link - -
 258-340/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 258/2020. (XII.8.) - 340/2020. (XII.8.) határozatai a rendkívüli települési támogatás tüzelőre benyújtott kérelmek elbírálásáról - link - -
 254-257/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 254/2020. (XII.8.) - 257/2020. (XII.8.) határozatai a rendkívüli települési támogatás temetési költségekre benyújtott kérelmek elbírálásáról - link - -
 248-253/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 248/2020. (XII.8.) - 253/2020. (XII.8.) határozatai a lakásfenntartásra benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról - link - -
 245-247/2020.(XII.08.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 245/2020. (XII.8.) - 247/2020. (XII.8.) határozatai a gyógyszersegélyre benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról - link - -
 244/2020.(XII.07.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 244/2020. (XII.7.) határozata Ingatlan kiemelt fejlesztési területté nyilvánításáról 

- link - melléklet 1, melléklet 2
 243/2020.(XII.07.)  

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 243/2020. (XII.7.) határozata településrendezési terv felülvizsgálatáról

- link - melléklet 1, melléklet 2
 242/2020.(XII.07.)  

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 242/2020. (XII.7.) határozata a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont által alkalmazott jegyárak módosításáról 

- link - melléklet
 241/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 241/2020. (XII.3.) határozata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójára beérkezett pályázatok elbírálásáról 

- link - előterjesztés
 240/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 240/2020. (XII.3.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2021. évi folyószámla-hitel szerződésének megkötésére

- link - előterjesztés
 239/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 239/2020. (XII.3.) határozata partnerségi egyeztetés zárásáról

- link - előterjesztés
 238/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 238/2020. (XII.3.) határozata Sátoraljaújhely város településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségességéről

- link - előterjesztés
 237/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 237/2020. (XII.3.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2021. évi belső ellenőrzési tervének és 2021-2024 időszak stratégiai tervének elfogadásáról 

- link - előterjesztés
 236/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 236/2020. (XII.3.) határozata ingatlan adásvételéről

- link - előterjesztés
 235/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 235/2020. (XII.3.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról

- link - előterjesztés
 234/2020.(XII.03.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 234/2020. (XII.3.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról

- link - előterjesztés
 233/2020.(XI.26.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 230/2020. (XI.26) határozata vagyonkezelési szerződés kötéséről - link - melléklet
 232/2020.(XI.26.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 232/2020. (XI.26) határozata a 2020-2021 nevelési évre vonatkozó nyitva tartásról - link - előterjesztés
 231/2020.(XI.26.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 231/2020. (XI.26) határozata a 2021. évi óvodai beiratkozásról - link - -
 230/2020.(XI.26.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 230/2020. (XI.26) határozata vis maior támogatás pályázat benyújtásáról - link - előterjesztés
 228-229/2020. (XI.25.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 228/2020. (XI.25.)-229/2020. (XI.25.) határozatai a rendkívüli települési támogatás étkezési utalványra benyújtott kérelmek elbírálásáról

- link - -
 135-227/2020. (XI.25.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 135/2020. (XI.25.)-227/2020. (XI.25.) határozatai a rendkívüli települési támogatás tüzelőre benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 134/2020. (XI.25.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2020. (XI.25.) határozata a rendkívüli települési támogatás temetési költségekre benyújtott kérelem elbírálásáról 

- link - -
 131-133/2020. (XI.25.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2020. (XI.25.)-133/2020. (XI.25.) határozatai a lakásfenntartásra benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról

- link - -
 128-130/2020. (XI.25.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 128/2020. (XI.25.)-130/2020. (XI.25.) határozatai a gyógyszersegélyre benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 19/2020.(XI.11.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesterének 19/2020. (XI.11.) önkormányzati rendelete a közterületeken történő maszkviselés helyi szabályairól - link - -
       
 432/2020.(VI.17.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 432/2020.(VI.17.) határozata a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont igazgatói álláshelyére benyújtott pályázat elbírálásáról 

- link - -
 431/2020.(VI.17.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 431/2020.(VI.17.) határozata eseti bizottság létrehozásáról 

- link - -
 430/2020.(VI.17.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 430/2020.(VI.17.) határozata eseti bizottság létrehozásáról 

- link - -
 429/2020.(VI.16.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 429/2020.(VI.16.) határozata Sátoraljaújhely Város Polgármesterének a 349/2020.(V.29.) határozatának módosításáról

- link - előterjesztés
 428/2020.(VI.16.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 428/2020.(VI.16.) határozata intézményi átszervezés véleményezéséről

- link - előterjesztés
 427/2020.(VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 427/2020.(VI.15.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról 

- link - -
 426/2020.(VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 426/2020.(VI.15.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról

- link - -
 425/2020.(VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 425/2020.(VI.15.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról 

- link - -
 424/2020.(VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 424/2020.(VI.15.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról 

- link - -
 423/2020. (VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 423/2020. (VI.15.) határozata az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás megszervezéséről 

- link - -
 422/2020. (VI.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 422/2020. (VI.15.) határozata a sátoraljaújhelyi IV. számú felnőtt háziorvosi körzet területi ellátási kötelezettséggel történő ellátásáról

- link - -
 403-421/2020. (VI.09.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 403-421/2020. (VI.09.) határozata a rendkívüli települési támogatás étkezési utalványra benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 397-402/2020. (VI.09.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 397-402/2020. (VI.09.) határozata a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 395-396/2020. (VI.09.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 395-396/2020. (VI.09.) határozata a rendkívüli települési támogatás temetési költségekre benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 380-394/2020. (VI.08.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 380-394/2020. (VI.08.) határozata a lakásfenntartásra benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 375-379/2020. (VI.08.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 375-379/2020. (VI.08.) határozata a gyógyszersegélyre benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 374/2020. (VI.5.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 374/2020. (VI.5.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról

- link - előterjesztés
 373/2020. (VI.5.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 373/2020. (VI.5.) határozata a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont Alapító Okiratának módosításáról

- link - -
 372/2020. (VI.4.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 372/2020. (VI.4.) határozata a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség pályázatának támogatásáról - link - -
 355/2020. (VI.04.) - 371/2020. (VI.04.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 355/2020. (VI.04.) - 371/2020. (VI.04.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról - link - -
 345/2020. (V.29.) - 354/2020. (V.29.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 345/2020. (V.29.) - 354/2020. (V.29.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - előterjesztés
 344/2020. (V.28.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 344/2020. (V.28.) határozata a Dr. Illés László Közegészségügyi Díj adományozásáról - link - -
 343/2020. (V.28.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 343/2020. (V.28.) határozata a Nevelői Díj adományozásáról - link - -
 342/2020. (V.25.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 342/2020. (V.25.) határozata a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont Alapító Okiratának módosításától - link - -
 341/2020. (V.20.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 341/2020. (V.20.) határozata központi orvosi ügyeleti szolgáltatás igénybevételére vonatkozó közbeszerzési felhívás közzétételéről - link - -
 340/2020. (V.20.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 340/2020. (V.20.) határozata műszaki berendezések üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatások megrendelésére irányuló beszerzési felhívás közzétételéről - link - -
 339/2020. (V.20.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 339/2020. (V.20.) határozata telekommunikációs szolgáltatások igénybevételére vonatkozó beszerzési felhívás közzétételéről - link - -
 319/2020. (V.19.) - 338/2020. (V.19.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 319/2020. (V.19.) - 338/2020. (V.19.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 318/2020. (V.19.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 318/2020. (V.19.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - előterjesztés
 317/2020. (V.14.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 317/2020. (V.14.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról  - link - -
 316/2020. (V.11.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 316/2020. (V.11.) határozata a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 315/2020. (V.11.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 315/2020. (V.11.) határozata egyes civil szervezetek, egyház támogatásáról  - link - -
 301/2020. (V.11.) - 314/2020. (V.11.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 301/2020. (V.11.) - 314/2020. (V.11.) határozatai a lakásfenntartásra benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 298/2020. (V.11.) - 300/2020. (V.11.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 298/2020. (V.11.) - 300/2020. (V.11.) határozatai a gyógyszersegélyre benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról

- link - -
 245/2020. (V.07.) - 297/2020. (V.07.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 245/2020. (V.07.) - 297/2020. (V.07.) határozatai a rendkívüli települési támogatás étkezési utalványra benyújtott kérelmek elbírálásáról

- link - -
 228/2020. (V.07.) - 244/2020. (V.07.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 228/2020. (V.07.) - 244/2020. (V.07.) határozatai a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 224/2020. (V.07.) - 227/2020. (V.07.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 224/2020. (V.07.) - 227/2020. (V.07.) határozatai a rendkívüli települési támogatás temetési költségekre benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 223/2020. (V.07.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 223/2020. (V.07.) határozata forgalmi rend kialakításáról - link - -
 222/2020. (V.06.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 222/2020. (V.06.) határozata műfüves pálya bérleti díjának meghatározásáról - link - -
 209/2020. (V.06.) - 221/2020. (V.06.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 209/2020. (V.06.) - 221/2020. (V.06.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról

- link - -
 208/2020. (V.05.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 208/2020. (V.5.) határozata a Zempléni Vízmű Kft. 2019. évi gazdasági beszámolójának elfogadásáról - link - -
 207/2020. (IV.30.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 207/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - -
 206/2020. (IV.30.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 206/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - -
 205/2020. (IV.30.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 205/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - -
 204/2020. (IV.30.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 204/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról - link - -
 203/2020. (IV.30.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 203/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról

- link - -
 202/2020. (IV.30.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 202/2020. (IV.30.) határozata önkormányzati vagyonhasznosításról

- link - -
 201/2020. (IV.30.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 201/2020. (IV.30.) határozata aszfalt burkolat javítására szolgáló hősugárzó és ahhoz kapcsolódó tartozékok beszerzéséről 

- link - melléklet
 200/2020. (IV.29.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 200/2020. (IV.29.) határozata önkormányzati hasznosításról - link - -
 181/2020. (IV.28.) - 199/2020. (IV.28.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 181/2020. (IV.28.) - 199/2020. (IV.28.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 180/2020. (IV.24.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 180/2020. (IV.24.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról - link - -
 179/2020. (IV.24.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 179/2020. (IV.24.) határozata szociális alapon történő lakáshasznosításról - link - -
 178/2020. (IV.22.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 178/2020. (IV.22.) határozata a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelem elbírálásáról  

- link - -
 169/2020. (IV.22.) - 177/2020. (IV.22.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 169/2020. (IV.22.) - 177/2020. (IV.22.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 122/2020. (IV.20.) - 168/2020. (IV.20.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 122/2020. (IV.20.) - 168/2020. (IV.20.) határozatai a rendkívüli települési támogatás étkezési utalványra benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 121/2020. (IV.17.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 121/2020. (IV.17.) határozata a Beszerzések Lebonyolítása Eljárásrendjének Szabályzata jóváhagyásáról

- link - -
 107/2020. (IV.16.) - 120/2020. (IV.16.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 107/2020. (IV.16.) - 120/2020. (IV.16.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 106/2020. (IV.16.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 106/2020. (IV.16.) határozata a civil szervezetek 2020. évi közművelődési pályázatának felfüggesztéséről

- link - -
 105/2020. (IV.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 105/2020. (IV.15.) határozata civil szerveztek támogatásáról 

- link - -
 88/2020. (IV.15.) - 104/2020. (IV.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 88/2020. (IV.15.) - 104/2020. (IV.15.) határozatai a rendkívüli települési támogatás egyéb készpénzre benyújtott kérelmek elbírálásáról

- link - -
 64/2020. (IV.15.) - 87/2020. (IV.15.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 64/2020. (IV.15.) - 87/2020. (IV.15.) határozatai a rendkívüli települési támogatás tüzelőre benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 60/2020. (IV.15.) - 63/2020. (IV.15.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 60/2020. (IV.15.) - 63/2020. (IV.15.) határozatai a rendkívüli települési támogatás temetési költségekre benyújtott kérelmek elbírálásáról 

- link - -
 40/2020. (IV.14.) - 59/2020. (IV.14.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 40/2020. (IV.14.) - 59/2020. (IV.14.) határozatai a lakásfenntartásra benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról

- link - -
 37/2020. (IV.14.) - 39/2020. (IV.14.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 37/2020. (IV.14.) - 39/2020. (IV.14.) határozatai a gyógyszersegélyre benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 35/2020. (IV.14.) - 36/2020. (IV.14.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 35/2020. (IV.14.) - 36/2020. (IV.14.) határozatai a díjhátralék kiegyenlítésére benyújtott települési támogatás iránti kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 7/2020. (IV.10.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesterének 7/2020. (IV.10.) önkormányzati rendelete a húsvéti ünnepekre vonatkozó kijárás korlátozásáról

- link - indoklás
 34/2020. (IV.9.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 34/2020. (IV.9.) határozata az élelmiszer- és virágpiac húsvét vasárnapi bezárásáról 

- link - -
 33/2020. (IV.9.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 33/2020. (IV.9.) határozata a 7073 helyrajzi számú ingatlan elidegenítésre történő meghirdetéséről 

- link - előterjesztés
 32/2020. (IV.9.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 32/2020. (IV.9.) határozata intézményi átszervezés véleményezéséről 

- link - -
 31/2020. (IV.9.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 31/2020. (IV.9.) határozata intézményi átszervezés véleményezéséről 

- link - -
 30/2020. (IV.9.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 30/2020. (IV.9.) határozata intézményi átszervezés véleményezéséről

- link - -
 11/2020. (IV.09.) - 29/2020. (IV.09.) 

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 11/2020. (IV.09.) - 29/2020. (IV.09.) határozatai a rendkívüli települési támogatás járványhelyzet következtében jövedelem csökkenést elszenvedők által benyújtott kérelmek elbírálásáról  

- link - -
 10/2020. (IV.7.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 10/2020. (IV.7.) határozata az Újhelyi Gazdálkodási Kft. ügyvezetőjének megbízásáról 

- link - előterjesztés
 9/2020. (IV.7.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 9/2020. (IV.7.) határozata Sátoraljaújhely, Táncsics tér 3/B. társasház felújításával kapcsolatos kötelezettségvállalásról 

- link - -
 8/2020. (IV.7.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 8/2020. (IV.7.) határozata Sátoraljaújhely, Táncsics tér 3/A. társasház felújításával kapcsolatos kötelezettségvállalásról 

- link - -
 6/2020. (IV.7.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesterének 6/2020. (IV.7.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról

- link - indoklás
 5/2020. (IV.2.)

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesterének 5/2020. (IV.2.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról

- link - -
 7/2020. (III.26.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 7/2020. (III.26.) határozata a Városi Uszoda fejlesztéséhez kapcsolódó önerő biztosításáról 

- link - -
 6/2020. (III.26.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 6/2020. (III.26.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2020. évi közbeszerzési tervének és 2019. évi közbeszerzési beszámolójának elfogadásáról  -link - előterjesztés
 5/2020. (III.26.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 5/2020. (III.26.) határozata a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont magasabb vezetői feladatainak ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról - link -  előterjesztés
 4/2020. (III.26.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 4/2020. (III.26.) határozata a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ magasabb vezetői feladatainak ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról

- link - előterjesztés
 3/2020. (III.26.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 3/2020. (III.26.) határozata a Sátoraljaújhelyi Városellátó Szervezet gazdasági vezetői feladatainak ellátására vonatkozó pályázat visszavonásáról - link - -
 2/2020. (III.26.) Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 2/2020. (III.26.) határozata a települési önkormányzatok rendkívüli önkormányzati támogatására vonatkozó igény benyújtásáról  - link - -
 1/2020. (III.26.)

Sátoraljaújhely Város Polgármesterének 1/2020. (III.26.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2020. évi folyószámla-hitel szerződésének módosításáról 

- link - -

  

menu-logo