Visszavárjuk a fiatalokat Sátoraljaújhelybe!
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata diplomás fiatalok számára
„Fiatal Sátoraljaújhely"
címmel foglalkoztatási programot indít.
A program célja egyrészt, hogy a sátoraljaújhelyi fiatalok ne más településen vagy külföldön találjanak megélhetési lehetőséget, hanem maradjanak vagy jöjjenek vissza városunkba. Célunk továbbá, hogy a fiatalok megismerkedjenek a gyakorlatban is a végzettségüknek megfelelő feladatkörökkel, a munka menetével betekintést nyerjenek a cégek, intézmények felépítésébe és a lehetőséghez képest minél több kézzelfogható hasznos feladatot kapjanak.
Várjuk az utolsó, illetve az utolsó előtti tanulmányi éveikben járó főiskolásokat, egyetemistákat, illetve azok jelentkezését, akik kevesebb, mint 5 éve szerezték meg diplomájukat és szívesen dolgoznának végzettségüknek megfelelő munkakörben Sátoraljaújhely valamelyik cégénél vagy intézményénél.
A főiskolai oklevelet nyelvvizsga hiányában is diplomaként kezeljük.
A program ideje: 1 év. A bérek finanszírozását állami forrás biztosításából várjuk, ezért a program annak előteremtésével, várhatóan 2014 szeptemberétől kezdődik.
A munkakör elnevezése: pályakezdő diplomás gyakornok
Bérezés: diplomás minimálbér
Továbbá várjuk azon intézmények, cégek, vállalkozók jelentkezését is, akik szívesen foglalkoztatnának fiatal diplomásokat a végzettségüknek megfelelő munkakörben. A pályakezdők bére /a teljes diplomás bér + járulékai/ 1 évig állami forrásból kerül finanszírozásra.
Kezdeményezésünkhöz lakásprogram koncepciónkkal is hozzájárulunk, amellyel akár a fiatal családosokat is tudjuk fogadni.
A jelentkezési lapok (mind a diákoknak, mind a munkáltatóknak) Sátoraljaújhely Város honlapján (www.satoraljaujhely.hu) on-line módon kitölthető, papíralapon megtalálható a Polgármesteri Hivatal (3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.) portáján, a Kossuth Lajos Művelődési Központ (3980 Sátoraljaújhely, Táncsics tér 3.) portáján és a Zemplén Tourinform Irodában (3980 Sátoraljaújhely, Hősök tere 3.).
A papíralapon kitöltött jelentkezési lapokat kérjük az Önkormányzat (3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.) címére visszaküldeni és a borítékra ráírni:
„ Fiatal Sátoraljaújhely”.
További információ az alábbi elérhetőségeken kérhető:
tel.: 47/525-130 és a 47/525-122; e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.