Tisztelt Adózó! Tisztelt Könyvelő!
A helyi iparűzési adó bevallásának véghatáridejéhez közeledve, az elmúlt évek tapasztalatait elemezve fogalmazódott meg annak szükségessége, hogy egy rövid tájékoztatóban hívjuk fel figyelmüket a helyi iparűzési adó bevallása, illetve a fizetendő adóelőleg kiszámítása során tapasztalt hibákra annak érdekében, hogy mind Önök, mind az Adóhatóság számára gyorsabbá, gördülékenyebbé tegyük az ügyintézést.
Először is engedjék meg, hogy néhány alapvetés megfogalmazásával szögezzük le a helyi iparűzési adóra vonatkozó szabályokat:
- Az adóalanyt azon településeken terheli állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettség, így bevallás-benyújtási kötelezettség, ahol székhelye, illetőleg telephelye található.
- Az iparűzési adóbevallást az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben (továbbiakban:Art), illetve a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben (továbbiakban:Htv) meghatározott időpontig az iparűzési adót működtető, székhely, telephely szerinti település önkormányzati adóhatóságához kell eljuttatni.
- A helyi iparűzési adó esetében az adóelőleget önadózással kell teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy ebben a bevallásban kell az adózónak kiszámítania és bevallania az előlegfizetési időszak két időpontjára az adóelőleg összegét, illetve ezt követően megfizetni a települési önkormányzat adóbeszedési számlájára. A bevallott adóelőleg minden további intézkedés nélkül végrehajtható. Az adóbevallás – a végrehajtási eljárásban – az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény 29. § (1) bekezdés b) pontja értelmében végrehajtható okiratnak minősül
Ahogyan azt a tájékoztató elején is megfogalmaztam, az iparűzési adóbevallások egyik legjellemzőbb hibája a bevallott, megfizetett iparűzési adóelőlegek összegeinek helytelen meghatározásából adódott, ami azért lényeges, mert ezt alapul véve történik a végleges adó elszámolása is, így egy téves adóelőleg meghatározás téves adóelszámolást is eredményez.
Visszatérő probléma még a következő előlegfizetési időszak adóelőleg összegeinek a bevallása, ami alapján kell majd fizetni a következő előlegfizetési időszak összegeit. Ezen összegeknek a pontos megadása nagyon lényeges, így kérjük, ezeket szíveskedjenek pontosan leellenőrizni kitöltés előtt, melyre az eAdó rendszerben nyílik lehetőség, ahol leellenőrizhetők az adóelőlegek összegei, ezáltal biztosított a nyomtatvány helyes kitöltése.
A Htv. 42/D. § (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy az állami adóhatósághoz határidőben benyújtott iparűzési adó-bevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni. Jelzem, hogy ezen szabályozás mindösszesen a határidő megtartására vonatkozó joghatásról rendelkezik, azonban nem mentesíti az adózót vagy az adóbevallást ellenjegyző meghatalmazottat a hiányos vagy hibás bevallás benyújtása miatti joghatások alól.
Ilyen hibák a teljesség igénye nélkül például, hogy az adózó az adótényálláshoz szükséges betétlapokat a Főlap mellett nem nyújtja be, vagy az előlegfizetési időszakra előleget nem rögzít a Főlap VIII. pontjában.
A bevallás kitöltéséhez, annak utólagos kijavításához, esetlegesen önellenőrzéssel való helyesbítéséhez az önkormányzati adóhatóság szívesen nyújt segítséget.
Tájékoztatom továbbá arról is, hogy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban:Eüsztv.) 1§ 23. pontja kimondja, hogy a gazdálkodó szervezetnek minősülő adózó- ide tartozik az egyéni vállalkozó is – csakis elektronikusan tarthat kapcsolatot az önkormányzati adóhatósággal, az adóhatóság által – 35/2008 PM rendelet szerinti – rendszeresített nyomtatványon, és elektronikus felületen.
Mindezekre figyelemmel kérem, hogy amennyiben az adóbevallási nyomtatvány kitöltése (pl.: előleg összege) vagy más jogszabályi értelmezés kapcsán nehézségei adódnak, úgy bizalommal keressék fel ügyfélszolgálatunkat, ahol munkatársaim készséggel állnak rendelkezésre.
Sátoraljaújhely, 2020. március 30.
dr. Rózsahegyi Ferenc jegyző megbízásából
Kaibás László
Hatósági és Közterület-felügyeleti osztályvezető