Töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt
Számos lehetőséget kínál a Magyar Honvédség azoknak, akik hosszabb távon vagy akár ideiglenesen keresnek biztos megélhetést és stabil munkahelyet, melynek köszönhetően jelenleg is töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt.
A járványhelyzet hatására egyre több helyen találkozhatunk a Magyar Honvédség katonáival, akik alapfeladataik ellátása mellett a rendvédelmi szervek, illetve az egészségügyi dolgozók munkáját is segítik. Mindez azt is eredményezi, hogy az eddigieknél is több figyelem irányul rájuk, ezáltal magára a katonai pályára. Erről is beszélgettünk Nagy Géza őrnaggyal, a miskolci Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjével.
- Menyire érzékelhető a megnövekedett figyelem a toborzóiroda ügyfélforgalmán?
- Az iroda ügyfélforgalma évek óta magas, a régióból szolgálatot vállalók száma országosan is kiemelkedő, így inkább azt mondanám, hogy továbbra is töretlen a jelentkezési kedv a megyében. Többen úgy jönnek be hozzánk, hogy találkoztak kollégáinkkal a közterületen vagy egy egészségügyi intézményben, és megtetszett az a fegyelmezettség és elhivatottság, amellyel a munkájukat végzik.
- Mit tudnak számukra kínálni?
- A Magyar Honvédség sokrétű feladatkört lát el, így szinte bármilyen végzettséggel rendelkező és bármilyen élethelyzetben lévő embernek tud megoldást kínálni. A fiatalok továbbtanulhatnak nálunk, legyen szó akár az egyetemi szintű tisztképzésről, akár a tanfolyamrendszerű altisztképzésünkről. Akik azonnali munkalehetőséget keresnek, szerződéses szolgálatra jelentkezhetnek. Ilyenkor megvizsgáljuk a pályázó iskolai végzettségét, a kompetenciáit, felmérjük, hogy milyen szakterületen szeretne dolgozni, majd ezt összevetjük a honvédség alakulatainak igényeivel. Igyekszünk mindenki számára megtalálni a végzettségének, szaktudásának megfelelő munkakört.
- Kiket várnak elsősorban szerződéses szolgálatra?
- Szükségünk van az általános katonai feladatokat ellátó lövész, illetve felderítő katonákra, de keresünk „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket, műszaki szakembereket, szakácsokat, informatikusokat, jogászokat, és még hosszan lehetne sorolni a betölthető munkaköröket. Úgy szoktunk fogalmazni, ha valaki szeretne katona lenni, de nem tudja, hogy pontosan mi érdekli, jöjjön be hozzánk és biztosan tudunk számára megfelelő lehetőséget ajánlani.
- A járványhelyzetben többen a meglévő munkájuk vagy tanulmányaik mellett szeretnének segíteni, erre van lehetőségük?
- Igen, hiszen a 2012-ben megújított, és azóta folyamatos fejlesztés alatt álló tartalékos szolgálatnak pontosan ez az egyik célja. A tartalékos katonák időszakosan részt tudnak venni például határvédelmi vagy missziós feladatokban is, de sokan közülük jelenleg a kórházakban látnak el szolgálatot, illetve az aktív állomány munkáját segítik a laktanyákban. A tartalékos szolgálat speciális ága az állásukat ideiglenesen elvesztett embereknek kínál hat hónapos szolgálati lehetőséget, amelyből bármikor kiléphetnek, amennyiben rendeződik a helyzetük. Arra is szép számmal akad példa, hogy a tartalékos katonák karrierlehetőséget találnak nálunk és átjelentkeznek szerződéses szolgálatra.
- Ha valaki szeretne jelentkezni, vagy csak több információt szerezni, hogyan teheti ezt meg?
- Sok hasznos és érdekes információ található a www.iranyasereg.hu és a www.hadkiegeszites.hu oldalakon, valamint az az Irány a Sereg! Facebook oldalán. Személyes tájékoztatást Miskolc, Hatvanötösök útja 2 szám alatt, az idén 20 éve átadott toborzóirodában kaphatnak az érdeklődők, akik az 46/327-245-ös telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen is kapcsolatba léphetnek velünk.