Átruházott hatáskörben dönt:
1. a helyi adók vonatkozásában benyújtott méltányossági fellebbezések elbírálásáról,
2. városi közmunkaprogramok előkészítése, lebonyolítása tárgyában,
3. az önkormányzati vagyont érintő hatósági eljárásban a nyilatkozattételi jog, a közigazgatási és bírósági eljárásban az ügyféljog gyakorlása személyesen, vagy az általa megbízott személy útján,
4. a közterület-használat engedélyezése és a közterülettel kapcsolatos egyéb hatósági ügyekben,
5. lakás és helyiség bérleti jogviszonyának felmondása és az azt megelőző intézkedések meghozatala,
6. pénzbeli térítés megállapítása cserelakás biztosítása helyett a lakástörvény 26.§ (1) bekezdés szerinti felmondás esetén,
7. jogcím nélkül használt lakás és helyiség kiürítése érdekében a szükséges intézkedések megtétele,
8. lakásbérleti jogának másik lakásbérleti vagy tulajdonjogára történő cseréjéhez való hozzájárulás megadása,
9. a lakás bérlője által – a lakástörvény 21.§ (2) bekezdés kivételével – más személy befogadásához a hozzájárulás megadása,
10. a lakás egy részének határozott időre, legfeljebb egy évre kizárólag lakás céljára történő albérletbe adásához való hozzájárulás,
11. a lakásbérleti jog folytatása érdekében tartási szerződés megkötéséhez történő hozzájárulás,
12. lakásbérleti jogviszony folytatásához történő hozzájárulás megadása,
13. a Vagyongazdálkodási Bizottság által nyertesnek nyilvánított pályázóval a lakásbérleti, illetve a helyiségbérleti szerződés megkötése,
14. a lakbértámogatás megállapítása,
15. a lakás bérleti díj, valamint lakáshasználati díj tartozás, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díj tartozása esetén a behajtás érdekben a szükséges intézkedések megtétele,
16. igazolás kiadása a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 10/2016.(III.24.) önkormányzati rendelet 17.§ (3)-(4) bekezdéseiben foglalt mentességre vonatkozóan.