Kategória: kulturális örökség
Fellelhetőségének helye: Sátoraljaújhely, Szár-hegy
A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:
Sátoraljaújhely egyik, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló látványossága a város fölé magasodó Szár-hegy tetején és az odafelé vezető út mentén található Magyar Kálvária emlékmű együttes. A Kálvária a magyarok történelmének egyik legsötétebb napjára, a Trianoni békeszerződésre emlékszik, illetve az akkor elcsatolt országrészek és városok előtt tiszteleg. A Magyar Kálvária együttese három részből: az országzászlóból, a 14 stációból és a Szent István kápolnából áll. A II. világháború idején jelentős károkat szenvedett, majd a következő évtizedekben teljes pusztulásnak indult. a Városi Tanács 1986-ban megtisztíttatta az emlékhelyhez vezető utat és három évvel később megkezdődött a teljes felújítás, melyet követően 1990. augusztus 19-én újraavatták és felszentelték.
I. Országzászló
A zászlórúd egy hatalmas kőgúlán hirdeti a szomszédos nemzeteknek, hogy Magyarország egyszer újból egységes lesz.
II. A tizennégy stáció
Az emlékművek felállításának ötlete 1935-ban született, amikor Sátoraljaújhelyen felállították Magyarország századik országzászlóját a Szár-hegy csúcsán. Vilkovszky Kálmán elképzelése olyan búcsújáró hely jellegű központ kialakításáról szólt, ami megemlékezik mind a 38 elcsatolt városról, így kerültek felállításra a hegy tetején álló országzászlóhoz vezető út mentén a vártoronyszerű építmények, emléktáblákkal, idézetekkel és címerekkel ellátva.
A 14 stációból álló emlékmű együttest 1936. október 4-én avatták fel. A Magyar Kálvária kapuján Tornyai Ányos idézete mellett Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely címere látható.
III. Szent István kápolna
A Magyar Kálvária csoporthoz szervesen hozzátartozik a Szent István kápolna is, melynek teteje a Magyar Szent Koronát formázza meg. Ez 1938-ban épült Szepesi Bódog piarista tanár kezdeményezésére.
A sátoraljaújhelyi Szárhegyen található Magyar Kálvária emlékmű rendszer az országban egyedülálló történelmi emlékhely. Megépítésének célja és feladata az volt, hogy Jézus szenvedéstörténetének analógiájára kifejezze a Trianon okozta magyar fájdalmat. A kálváriajárás során a Magyar Kálvária bevezető kapujától és Csonka-Sátoraljaújhely táblájától elindulva a látogatók egy-egy stációnál megállva felidézhetik gondolatban az egykori történelmi Magyarországot és emlékezhetnek az elszakított városokra. Magyarország 20. századi történelmének egyik legmeghatározóbb és legmegrendítőbb eseményére emlékeztet az országban egyedülálló módon a Magyar Kálvária – mely jelentős részben közadakozásból épült –, hiszen a stációk között sétálva bámulatos kilátás nyílik Sátoraljaújhely városára, továbbá a Hegyköz és a Bodrogköz találkozásának festői látképére.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Mizsák Éva: A sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária története. Sátoraljaújhely, Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége, 2008.
Sátoraljaújhely lexikona. (szerk.biz.: Fehér József et al.) Sátoraljaújhely, 2001.
Szepesi Bódog: A Sátoraljaújhelyen épült magyar kálvária. Sátoraljaújhely, Patrónus Alapítvány, 2001.
http://lexikon.katolikus.hu/S/Sátoraljaújhelyi%20Magyar%20Kálvária.html
http://mno.hu/panorama_kepek/a-satoraljaujhelyi-magyar-kalvaria-1164607
http://satoraljaujhely.varosom.hu/latnivalok/tortenelmi-emlekeink/Magyar-Kalvaria.html
https://www.youtube.com/watch?v=fcrUILeZeIE
https://www.youtube.com/watch?v=kt4TSCXnorg