Kategória: kulturális örökség
Fellelhetőségének helye: Sátoraljaújhely, Deák utca 12.
A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:
A pálosok, majd a piarista rend temploma első formájában valószínűleg a 13. sz. végén vagy a 14. sz. elején épült, melyből mára csak az északi fal, s a többi falazat egy-egy részlete maradt meg. 1501-ben már, a toronyban gép-óra is működött, melynek faragott kő-óraszámlapja a templom folyosóján ma is látható. 1566-ban a törökök lerombolták a templomot, a pálosok fél évszázad alatt mai stílusában újjáépítették. A sok viszontagság ellenére, a XVII. század végére lőcsei faragók nemesi családok segítségével elkészítették az oltárokat és a szószéket. I. Rákóczi Ferenc 1770-ben a templomhoz építtette a déli kápolnát kriptával. A Rákóczi-szabadságharcban Károlyi Sándor mentette meg a templomot a felrobbantástól. A pálosok sokat tettek a városért: lecsapolták a Ronyva melletti mocsarakat, a szőlőkultúrát felélesztették, ingyen őröltek a szegényeknek, megvédték a lakosságot a háborúk idején és magas színvonalú iskolát tartottak fenn. II. József 1786-ban mégis eltörölte a rendet, és helyükbe a piaristákat telepítette ide Tokajból. Az ide érkező piaristák, a Mária-oltár képét a főoltárba építették be (így lett Szent Egyedből Nagyboldogasszony templom), a mellékoltárra pedig a Tokajból hozott Kalazanci Szent József kép került. A Szűz Mária kép (jelenlegi főoltárkép) érdekessége, hogy Mária alakja mellett a Lorettói litánia lefesthető fohászai (invocatiói) láthatók. A hajó XVII. századi mennyezete eredeti, nem kellett javítani. A szentély stallumai a kórusról kerültek le, készítési idejük 1718. A kápolna festése 1770-ből való és a törökkor emlékét idézi (a két zsidó férfi fején török turbán van, a háttérben Jeruzsálem helyett török tábor látható). Az orgona 1717-ben épült, 1893-ban újították fel. A kriptában nyugszik tiszteletreméltó Csepellény György pálos vértanú. A padok 1759-ben készültek, a gyóntatószék XIX. századi és a "Piarista Iskolák Királynője" kép is 200 éves. A rendház folyosóján látható egykori ebédlő (mai könyvtár) intarziás ajtaja 1873-ból való.
A templomot belső berendezéseivel együtt az Országos Műemléki Felügyelőség negyedszázadon át tartó munkával gondosan restaurálta, majd 1992. november 25-én Ács István pálos egri segédpüspök újra felszentelte a teljesen felújított templomot.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Dr. Gergelyffy András: A sátoraljaújhelyi pálos templom és rendház feltárásáról. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1980.
Etele György SchP: A sátoraljaújhelyi pálos-piarista templom és rendház ismertetése. Sátoraljaújhely, 1997.
Joó Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1972.
Sátoraljaújhely lexikona. (szerk.biz.: Fehér József et al.) Sátoraljaújhely, 2001.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pálos_templom_és_kolostor_(Sátoraljaújhely)
http://palospiaristatemplom.webnode.hu/
https://www.youtube.com/watch?v=WqZuypIHJdM
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://palospiaristatemplom.webnode.hu/