Megalakulás 2019. június hónap 20 fő alapító taggal.
Előzmények:
- februárban Kállai Krisztián és Piroska Krisztina – a futók ajánlása alapján – a Budapesti Sportiroda futónagykövetei lettek. Megkezdődött a közös munka, a csapatépítés. Mivel már a nagyköveti felkérés előtt is igyekeztünk összefogni a futókat, nem a nulláról kellett kezdeni. Az évek során bővült a csapat, jelenleg kb. 30 állandó taggal számolhatunk. Nagy örömünkre nem csak sátoraljaújhelyi, hanem sárospataki, hegyközi és bodrogközi csapattársaink is vannak.
Szeretnénk mozgásra ösztönözni a városban és környékén élőket, heti rendszerességű közös futásokat szervezünk, ezen kívül néhány kiemelkedő alkalom esetén közösségi felkészítő futásokat írunk ki. A közös futások helyszíne változatos, érinti a kerékpárutakat, a hegyi útvonalakat és néhány esetben távolabbi helyszíneket is.
Segítjük a kezdő futók elindulását, a haladó futók versenyekre történő felkészülését, nevezését és a verseny helyszínére történő eljutását. Több alkalommal vettünk részt a Tengerszem Futás szervezésében, saját verseny megszervezésére 2020-ban kerül sor.
A Dohány úti sportpálya átadásának napján 24 órás pályaavató futást szerveztünk, mely során 115 fő 1525 kört vagyis 610 km-t futott.
Évente számos futóversenyen képviseljük a várost és a környező településeket:
- Zúzmara Félmaraton – Budapest
- Fülöp a különc gólya – Bodrogkeresztúr
- Kossuth Staféta – Sátoraljaújhely
- Race of Szabolcs – Kisvárda
- Ultrabalaton – Balatonfüred, 221 km
- Szepsi Bódva kupa – Szlovákia
- Diósgyőr-vár Trail – Miskolc
- Ultra Tisza-tó – Tiszafüred, 111 km
- Miskolc-Kassa ultramaraton
- Mozdulj az egészségedért – Újhuta
- Wizz Air Budapest Félmaraton – Budapest
- Lillafüred Trail – Lillafüred
- Zemplén Trail – Sátoraljaújhely
- Budapest Maraton – Budapest
- Bódva Maraton - Edelény
- Barátság Maraton – Miskolc
- Aradi Vértanúk futás – Tarcal
- Disznókő futókör – Sárga borház
- Panoráma Trail – Boldogkőváralja-Regéc-Füzér
- Baradla Trail – Miskolctapolca
Néhány tagunk aktívan részt vesz az alábbi versenyeken is:
- Extreme Trail versenyek
- Spartan Race versenyek
Több alkalommal vettünk részt az Ultrabalaton versenyen, 6 fővel, majd 4 fővel is teljesítettük a távot.
Jó kapcsolatot ápolunk a Kisvárda Környéke Bringás egyesülettel, valamint a Maratonklub Miskolc sportszervezettel is. Rendszeresen részt veszünk az általuk szervezett futóversenyeken.
A futás mellett a kerékpározásban is szerepet vállaltunk, több verseny szervezésében részt vettünk. Ilyen volt a Kerékpárral a Hegyközért, a Mágocsy kupa Pácinban, és a Ki a legény a gáton kerékpárverseny a cigándi gáton, melyet a Kisvárda és Környéke Bringások sportegyeslettel közösen szerveztünk és bonyolítottunk le. Jó kapcsolatot ápolunk a szlovák kerékpárosokkal, több versenyükön részt veszünk.
Mindezeken túl számos alkalommal írunk ki túrákat, kirándulásokat, mely során igyekszünk bejárni a Zempléni hegyek látványosságait, de több alkalommal szerveztünk túrát a Szlovák Paradicsomba és a Magas-Tátrába is.
Sportág |
Futás |
|
Egyesület (ha van) |
Laktát Sport Team |
|
Telephely/cím |
3980 Sátoraljaújhely, Vasvári P. u. 17. fsz/2. |
|
Képviselő/kapcsolattartó |
Kállai Krisztián és Piroska Krisztina |
|
Telefon |
06703792414, 06304883502 |
|
|
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
|
|
https://www.facebook.com/Lakt%C3%A1t-Sport-Team-101455887981232/ |
|
edzés lehetőségek |
időpont/helyszín |
korcsoport/edző |
vasárnap |
10.00 vagy 14.00 óra |
16 évtől |
előre egyeztetve |
igény szerint |
|
kiemelkedő eredmények |
versenyző/csapat, időpont |
edző |
számos versenyre felkészítés, félmaratonok, maratonok, terepultrák |
||
Ultrabalaton |
4 fős csapat, 2018., 2019. |
|
Panorama Trail |
4 fő egyéniben, 1 fő csapatban 2019. |
|
Ultra távú gyalogtúrák |
2 fő egyéniben |